Facility/Property management blog
A munkahelyi étkezdéknek vége?
A munkahelyi étkezési szokások változása a munka világában bekövetkező szélesebb társadalmi és technológiai változások tükröződik. A munkahelyi étkezdék háttérbe szorulása és az alternatív étkezési formák előretörése azt mutatja, hogy a munkavállalók ma már rugalmasabb, személyre szabottabb és „közösségibb” megoldásokat keresnek. A jövő munkahelyén valószínűleg egyre nagyobb szerepet kapnak majd az ilyen típusú étkezési lehetőségek, amelyek nem csupán a testi szükségletek kielégítésére, hanem a közösségi élmények és a munkahelyi kapcsolatok erősítésére is szolgálnak.
Egy vezető ételrendelési technológiai vállalat, az USA-beli ezCater közzétett egy jelentést, amelyből az derül ki, hogy a munkahelyi étkezdék üzemeltetésének megugró költségei – a nagyobb létesítményekben évente több mint 1 millió dollár – arra kényszerítik az épületek tulajdonosait, a property- és a facility managereket, hogy újragondolják a stratégiájukat. A több mint 1200 étkeztetéssel foglalkozó döntéshozóval és alkalmazottal készített interjúkból származó adatokból kiderült, hogy az eddigi vállalati étkeztetési modell „repedezik”. A hagyományos céges kantinok jelentős kihívásokkal néznek szembe a hibrid munkamodellek, a magas működési kés a fix rezsiköltségek miatt.
Noha a BIG-HAUSE Kft-nél mi magunk jelenleg nem nyújtunk közvetlenül étkeztetési szolgáltatást – ugyanakkor több étterem takarítását is végezzük -, e „szoft” létesítménygazdálkodási tevékenységnek a fontosságát elismerve úgy döntöttünk, hogy érdemes ezen a héten egy kis kirándulást tenni ebbe az irányba is. Annál is inkább, mert egy korábbi blogbejegyzésünkben már írtunk erről a témáról, akkor a vállalati imázsra gyakorolt hatásának szemszögéből.
Tavaly augusztusi cikkünk mondanivalóját úgy összegeztük, hogy akár a hagyományos, akár hibrid munkarendben dolgoznak a munkavállalók, a munkaadók felismerik annak értékét, hogy részben vagy egészben maguk biztosítsák az étkezést. Az előnyök számos területen megnyilvánulnak a megnövekedett termelékenységtől és az alkalmazottak elégedettségétől a hatékonyabb munkaerő-felvételen át az alkalmazottak megtartásáig. Az alkalmazottak „táplálása” jót tesz az üzletmenetnek. Ugyanakkor a munkahelyi étkeztetés bevezetése vagy fenntartása komoly logisztikai és pénzügyi befektetéseket igényelhet a vállalat részéről. Meg kell tervezni a megfelelő ételkínálatot, az étkezési helyeket és eszközöket, valamint gondoskodni kell az étkezési szabályok és higiéniai előírások betartásáról.
A mi megállapításaink részben egybecsengenek, részben viszont ellentmondanak a Facilitesnet.com-nak az ezCater említett felmérését bemutató, egy évvel későbbi cikkének.
Miért halódik ez a modell?
– A hagyományos vállalati étkezdék jelentős kihívásokkal néznek szembe a hibrid munkamodellek, a magas működési költségek és a fix rezsiköltségek miatt.
– A hibrid munkahelyeken dolgozó döntéshozók 61%-a szerint kihívást jelent a vállalati étkezde üzemeltetésének időbeosztása, 50%-uk pedig az ingadozó létszám miatt aggódik az élelmiszerpazarlás miatt.
– A döntéshozók 55%-a úgy érzi, hogy az étkezdéket túlságosan is költséges üzemeltetni, s további 39% gondolja úgy, hogy egyszerűen nem használják eléggé ahhoz, hogy igazolják a költségeket. Közülük a hibrid munkahelyeken dolgozók 61%-a szerint az időbeosztás miatt kihívást jelent egy vállalati étkezdét üzemeltetni.
– Az étkeztetéssel foglalkozó döntéshozók 80%-a legalább 5000 négyzetlábas (kb. 465 négyzetméteres tereket kezel, 40%-uk pedig évente több mint 1 millió dollárt költ karbantartásra és üzemeltetésre.
A munkavállalók nagyobb választékot és jobb étkezési lehetőségeket keresnek
– Az alkalmazottak a vállalati étkezdék fő hátrányaként a változatosság hiányát, a korlátozott nyitvatartási időt, a költségeket, az egészséges lehetőségek hiányát és a hosszú várakozási időt említik.
– A munkavállalók 70%-a a munkahelyére szállított, helyi éttermekből származó ételeket részesíti előnyben a munkahelyi étkezdékkel szemben.
– A munkavállalók 50%-a rendszeresen rendel elvitelre vagy kiszállításra annak ellenére, hogy van étkezde.
Hazai adataink is vannak: az Eisberg idén először életre hívott Színes Tálak Kutatása fényt derített néhány meglepő trendre a munkahelyi vagy otthoni munka során a napközbeni étkezéssel kapcsolatban. Például a válaszadók közel fele (45%) nap mint nap tapasztalja, hogy az egészséges táplálkozás javítja a munkahelyi teljesítményét. 59% otthonról vitt ételt eszik a munkahelyén. Ez a trend különösen a nők körében (65%) érvényesül. A kutatásban résztvevők 51%-a alig félórát szán az ebédje elfogyasztására, míg 21%-uk csak 15 percet vagy még annál is kevesebbet.
A munkahelyek a hagyományos étkezdéktől a skálázhatóbb és rugalmasabb étkezési megoldások felé mozdulnak el
– A döntéshozók 26%-a úgy véli, hogy a vállalati étkezdéket meg fogják szüntetni az alternatív megoldások javára.
– A döntéshozók 62%-a úgy véli, hogy a rugalmas munkavállalói étkezési lehetőségeknek fel kell váltaniuk a hagyományos kantinokat, a beszerzési szakemberek inkább ezt preferálják
– A döntéshozók 91%-a úgy gondolja, hogy egy skálázható, ismétlődő dolgozói étkeztetési program előnyös lenne a munkahelyükön.
A lehetséges jövő
A Facilities Management Journal-ben augusztus 7-én megjelent egyik cikk szerint a Just Eat for Business, az irodai ételkiszállítás brit specialistája közzétette a 2024-es félévi étkezési trendekről szóló jelentését, amely szerint az irodai rendelések számának jelentős növekedése az egészségesebb ebédidőben történő étkezési lehetőségek iránti folyamatos trendnek köszönhető. A jelentés megállapítja, hogy az irodai dolgozók egyre inkább a technikai megoldások kényelmét választják az irodájukba történő ebédrendeléshez.
A Just Eat for Business platformján történő megrendelések jelentős, 25%-os növekedést mutattak az első félévhez képest 2023-ban, ami rávilágít az irodai ebédidőben történő ételkiszállítás növekvő trendjére. A vegán és vegetáriánus rendelések száma ugrásszerűen, 15%-kal nőtt az elmúlt egy év során. Ez az elmozdulás tükrözi az irodai dolgozók fenntarthatóbb étkezési szokásai felé mutató szélesebb körű tendenciát.
A kedd, a szerda és a csütörtök az irodai ételkiszállítások legnépszerűbb napjainak bizonyultak, az összes rendelés 72%-át adták. A megrendelések ilyen mértékű növekedése tükrözi a brit alkalmazottak hétközi irodai jelenlétének erősödését, valamint a hibrid munkavégzés népszerűségét.
A büfék és a tálak népszerűbbek, mint valaha, mivel a hibrid munkavégzésre való áttérés azt jelenti, hogy az irodai dolgozók értékelik a közös étkezést azokon a napokon, amikor bemennek az irodába. A jelentés szerint mindkét ajánlat 21%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, ami azt jelzi, hogy a közös étkezések fontos szerepet játszanak a munkahelyi társas érintkezés és a csapatmunka előmozdításában.
Egy másik trendre világít rá a Foodservice Equipment Journal egyik írása: a vállalati világban, ahol az idő értékes árucikk, a szupermarketben kapható étkezési ajánlatok ebédidőben történő elfogyasztása kényelmes és népszerű a dolgozó szakemberek számára. A munkavállalók 37%-a hetente több mint egyszer választja a szupermarketekben kapható étkezési ajánlatot ebédre, ami rávilágít a „mindent egyben” ebédidőben történő megoldás széles körű elterjedtségére, ami csakis a kényelemnek és a választéknak tulajdonítható.
Van-e még jövője a munkahelyi menzának?
Ezt a jogos kérdést teszi fel cikkének címében a Pca-stream.com. Már magának a helynek az elnevezése (étterem, étkezde, kantin, menza) is különbözik az egyes vállalatoknál, s mi is bajlódtunk vele a blogbejegyzésünk során. Az ő válaszuk az, hogy a vendéglátóhelyeket ma már teljesen átalakítják, hogy különböző léptékű és formájú étkezési lehetőségeket kínáljanak, gyakran a munkahelyekkel való hibridizáció révén. Az irodahelyiségekben a térformák, a szolgáltatások és az épületüzemeltetés diverzifikációja olyan kérdést nyitott meg, amely inkább kulturális és szociális, mint logisztikai jellegű. A sokféleséget és a felelősséget ötvöző étkeztetési szolgáltatás programozása, olyan környezet megteremtése, amely kényelemre, ösztönzi a találkozási és a szocializációs vágyat, olyan egyedi atmoszférák kidolgozása, amelyek arra hívják a felhasználókat, hogy túllépjenek magának az étkezésnek a korlátozott horizontján. Az ebéd már nem olyan egyszerű, mintha csak és kizárólag menükre és terekre lenne szükség. Ma már élményként kell elképzelni az utolsó részletig. Amennyiben egy adott munkahelyi étkezde tudja ezt biztosítani, akkor lesz jövője – tesszük hozzá mi.
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a munkahelyi étkezdék várható háttérbe szorulása és az alternatív étkezési formák előretörése számos tényezőre vezethető vissza, beleértve az időhiányt, az egészségtudatosságot és a home office elterjedését. Az új étkezési formák, mint például a közös étkezések és a rugalmas étkezési lehetőségek, nemcsak a dolgozók egészségét és jóllétét támogatják, hanem hozzájárulnak a munkahelyi kapcsolatok erősítéséhez és a vállalati légkör javításához is.
A címlapkép forrása: Freepik.com
Közzététel: 2024. szeptember 3.
© Kérjük a szerkesztőségeket, hogy bejegyzésünk átvételekor hitvatkozásként jelöljék meg (linkkel) a Property/Facility Management Blog-ot és/vagy a BIG-HAUSE Kft-t!
No more canteens at the workplace?
Changes in workplace eating habits reflect wider social and technological changes in the world of work. The eclipse of canteens and the rise of alternative forms of eating out shows that workers are now looking for more flexible, personalised and ‘communal’ solutions. The workplace of the future is likely to see an increasing role for these types of dining options, which not only meet physical needs but also enhance social experiences and workplace relationships.
A SIKERES MUNKAHELYEK GONDOS GAZDÁJA
A hét idézete: „Minél sterilebb egy háztartás, annál inkább szenvednek a lakói az allergiától és egyéb autoimmun betegségektől.” (Giulia Enders)
A hét blogbejegyzése: A beszerzés jövője
Kérje ingyenes árajánlatunkat!
24 órán belül visszajelzünk Önnek!